A MODERNIZÁCIÓ  HORDOZÓIKÉNT FELLÉPŐ  ZSIDÓ GYÁRIPAROSOK SZABADKÁN,  AZ 1918-1945 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN


Stevan Mačković,

 A MODERNIZÁCIÓ  HORDOZÓIKÉNT    FELLÉPŐ   ZSIDÓ GYÁRIPAROSOK SZABADKÁN,  AZ 1918-1945 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN

Ez a beszámoló voltaképpen egy különleges metszete, összegzése annak a napokban megjelenő monográfiának, mely többéves kutatómunkám eredménye, és a két világháború közötti Szabadka gyáriparáról és az akkor ténykedő gyárosokról szól.

A munka arra a feltevésre épül, hogy a gyáripar a modernizáció folyamatának egyik fontos tényezője. A gyáripar fogalma aránylag egyértelmű fogalom, míg a modernizáció ettől sokkal többet takaró jelenség. A két fogalom közötti korreláció azonban szemmellátható, mivel a gyáripar fejlődése a modernizációt eredményezi, nem csak gazdasági szempontból, hanem a mély társadalmi változások egész csoportját is kiváltja.

A gyáripar fejlődése, mint a tőkés – kapitalista társadalom alapja és előfeltétele, Szabadkát a 19. század második felében érte el jelentősebb mértékben. Ennek köszönhetően, bár  a legfejlettebb nyugati országoktól és a Monarhia fejlettebb területeitől jelentősen lemaradva, ez a terület is bekapcsolódik a modern gazdasági és civilizációs áramlatokba. Azok a változások, melyek ilyen hatások alatt jönnek létre, mélyek, és több szempontból is jelentősek. Egyik legfontosabb eredmény egy hosszantartó folyamat – a város kialakulása, és az itt élő lakosság átalakulása – a félig földművelőből, az igazi urbánus lakosság irányába. Conen 350

1900-ban Szabadka lakosságának 59,4%-a (ötvenkilenc egész, négytized százaléka), 1910-ben 53,5%-a (ötvenhárom egész öttized százaléka) foglalkozott földműveléssel. Csak 1927-re csökkent az összlakosság számához viszonyítottan a földműveléssel foglalkozók száma 50 százalék alá, vagyis a 44. 609 (negyvennégyezer hatszázkilenc) lakosból 49% (negyvenkilenc százalék). A kisiparban és gyáriparban dolgozók száma ebben az évben 16. 233 (tizenhatezer kétszázharminchárom) volt, vagyis a lakosság 17,8%-a (tizenhét egész nyolc százaléka). Az egész ország szintjén ugyancsak a földműveléssel foglalkozók száma dominált, amit az 1921-es népszámlálás adatai is alátámasztanak. Ezek alapján a lakosság 79,50%-a (hetvenkilenc egész ötven százaléka) foglalkozott földműveléssel.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság így kifejezetten földművelő országnak minősült, és mint ilyenben, a gazdasági fejlődés foka igen alacsony volt. Szabadka, 1918-ban a Királysághoz csatolódva és a háború előtti gazdasági erőviszonyokat és vívmányokat magával hozva, a legfejlettebb és legnagyobb városok sorába lépett. Belgrád és Zágráb mellett csak Szabadka volt az a város, ahol a lakosság száma meghaladta a százezret. Igaz, ezek a lakosok Szabadka területét igen sajátos módon lakták be, a lakosok fele a belső városban lakott és a városi lakosság jellegzetességeit viselte magán, míg a másik fele az úgynevezett külterületeken – tanyákon élt, falusi életmódot folytatva. Mégis, a lakosság nagy száma elősegítette a gazdaság fejlődését és erősödését.

Az ellentétek és különbségek minden területen láthatók voltak. A monumentális városháza, a rendezett  járdák és utak, a kivilágított utcák közvetlen közelében a vertfalú házak alkotta sötét, sáros utcácskák sorakoztak. A városnak nem volt kiépített vízvezetékhálózata, a lakosság vízellátását körülbelül ötven nyilvános kút biztosította. A szennyvízlevezető csatornahálózat is csak részben épült ki. Rossz idő esetén az úgynevezett nyári utakon szinte lehetetlenné vált a közlekedés.

A jugoszláv társadalom leghaladóbb tette 1918-ban a második ipari forradalomként emlegetett, a gépek meghajtásához szükséges elektromos áram gyáripari alkalmazása volt. Szabadkán már 1896-ban létezett Villanytelep, mely elsősorban a villamos üzemeltetése céljából jött létre, de a lakosság igényeit is kielégítette. Ennek ellenére, még 1938-ban is 12.500 (tizenkétezer ötszáz) háztartás, vagyis a lakosság fele világított petróleummal.

Az aránylag fejlett, a háborús időkben is megőrzött gyár- és kisipar megöröklése, szolíd alapul szolgált a gazdaság további fejlődéséhez az új államban is.

Attól függetlenül, hogy az összlakosság számához viszonyítva kevesen voltak, a zsidók szerepe igen jelentős Szabadka gyáriparában. 1921-ben minden gyár tulajdonosa zsidó volt, a részvénytársaságokban pedig a részvények többsége az ő tulajdonukban volt. A két háború közötti egész időszakra jellemző ez a helyzet. 1931-ben, a 14 olyan gyár közül, ahol több mint 50 embert foglalkoztattak, 8-ban a zsidók voltak a tulajdonosok, a fennmaradt 6-ban pedig a részvények többségének tulajdonosai. Jelenlétük a gyáriparban, akár tulajdonosként, akár részvényesként,  a 80 százalék körül mozgott.

A két háború közötti időszakban a szabadkai zsidóság létszáma aránylag állandósult. Az új állam 1921-ben végzett első népszámlálás adatai szerint Szabadkának 90. 961 ( kilencvenezer- kilencszázhatvanegy) lakosa volt. Ebből zsidók 3.905 (háromezer kilencszáz-öten) vagyis 4,29% (négy egész, huszonkilenc százalék), délszlávok 60.930 (hatvanezer-kilencszázharmincan) vagy 66,98% (hatvanhat egész, kilencvennyolc százalék), magyarok  26.749 (huszonhatezer-hétszáznegyvenkilencen) vagy 29,40% (huszonkilenc egész, negyven százalék) és németek 2.475 (kétezer-négyszázhetvenöten), vagyis 2,72% (két egész, hetvenkét százalék). Vallási megoszlásuk a következő: római katolikus 89.107 (nyolcvankilencezer-százhét), pravoszláv 6.835 (hatezer-nyolcszázharmincöt) és izraelita 3.883 (háromezer-nyolcszáznyolcvanhárom). A fenti adatokból kitűnik, hogy a zsidók nem haladták meg Szabadka összlakosságának 5 százalékát.

Szabadka zsidó lakossága képezte a gyáriparosok magvát már a gyáripar megjelenése kezdeteitől, a 19. század második felétől, egészen a háborús évekig, mikor is a faji megkülönböztető törvények következtében, többek között, 1944-ben tömeges kitoloncolásuk is bekövetkezik. Vagyonukat elkobozták, gyáraik állami igazgatás alá kerültek, magyar vagy német nemzetiségű személyek vezetésére lettek bízva.

A zsidó gyáriparosok gazdasági – anyagi felemelkedését figyelve, szembeötlő, egyrészt, a nemzedéki – vertikális kapcsolódás, másrészt pedig a rokoni, házastársi –horizontális kapcsolatokra való támaszkodás. Kifejezetten nagy jelentőséget tulajdonítottak külföldi kapcsolataiknak is, melyeknek köszönhetően az – ezeken a területeken még ismeretlen  – technológiát és szaktudást be tudták hozni.

Meg kell említeni, hogy az írástudók vallási hovatartozását figyelve is  érdekes képet kapunk. Legtöbb írástudó zsidó volt, legkevesebben pedig a római katolikusok közül tudtak írni-olvasni. A helyi, államhű sajtó szinte az egész, 1918-tól, a háború kezdetéig terjedő időszakban antiszemita cikkektől hemzsegett. A zsidókat azzal vádolták, hogy az  államot gazdasági és pénzügyi igájuk allatt tartják.

A gyárosok egész rétege, így természetesen a zsidó gyárosok is, a lakosság zömétől eltérő, sokszor fényűző életmódot folytatott. Vonatkozik ez munkaszokásaikra, gazdálkodásukra, lakáskörülményeikre, ruházkodásukra, higiéniai és kultúrális igényeikre, szórakozásukra és utazásaikra. A gyárosok elsősorban az anyagi javak előteremtése módjában különböztek a többiektől. Tulajdonosként csak a termelés megszervezésével és a haszon- a profit lefölözésével foglalkoztak. A fizikai munka távol állt tőlük, míg a proletárok mint egyetlen értéküket csak ezt tudták vásárra bocsájtani, azt is csak minimális díj fejében. Ezek a munkások az alapvető higiéniai feltételeknek sem megfelelő szerény, vertfalú házakban éltek, ellentétben a gyárosok fürdőszobával, angolvécével ellátott- a kortársak által palotáknak nevezett – építményeitől. Sok gyárosnak villája, nyaralója volt Palics-fürdőn, háza, lakása az ország más városaiban, de bizony külföldön is. A szabadkaiak többségének semmilyen közlekedési eszköze nem volt, csak néhány tanyasi és mezőgazdasági munkás rendelkezett fogatos kocsival. Még kevesebben voltak azok, akiknek motorkerékpárja, kerékpárja, esetleg egyszerűbb gépjárműve is volt. Ezzel párhuzamosan a gyárosok luxusautóit – Rolls Roys, Cadillac – magánsofőrök vezették. Míg a szabadkaiak zöme nem hagyta el lakhelyét, vagy a község határát egész életén át, a szabadkai gyárosok addig üzleti utaik vagy egyszerűen csak turistautaik alkalmával beutazták nemcsak Európát, de az egész világot is. A gyárosok rétege a szakmai társulásokon kívül, egész sor társaság és szervezet munkájában tevékenykedett. Ilyenek a Monarchia idején működő Alkotás szabadkőművespáholy, vagy az 1929-től működő Stella Polaris, és az 1934-től jelentkező, tisztán zsidókat felölelő Matuad Jad páholy. A Rotary Klub, a sportszervezetek, az emberbaráti- és jótékonysági szervezetek munkájában is tevékenyek voltak.

A termelés modernizációja, a gazdasági fejlődés egésze, de a város általános fejlődése terén elért eredményeik miatt a zsidók szerepe megkerülhetetlen.

1921-ben Szabadkán 21 gyár volt, ezek közül 12 részvénytársaság formájában működött, 9 pedig magántulajdonban volt. 1933-ra a gyárak száma 66-ra (hatvanhatra) nőtt.

1938-ban az 53 (ötvenhárom) gyár 4.286 (négyezer-kétszáznyolcvanhat) munkást foglalkoztatott.

Kik is voltak a legkiemelkedőbb szabadkai zsidó gyártulajdonosok? Mely gyáripari ágazatokban tevékenykedtek? Az ágazatokat tekintve a helyzet a következőképp alakult: Az egyik legjelentősebb szabadkai gyár az élelmiszeriparhoz sorolható. Ez a szárnyasok, tojás, jószág és húsipari termékek forgalmazásával és kivitelével foglalkozó Hartann és Conen Rt.  volt. Az alapító, Rafaell Hartmann, felesége Schréger Teréz pedig, valamint ennek rokonai is a részvények többségének tulajdonosai – ami hű képet fest a tulajdonjogi viszonyokról ebben a vállalatban. A cég által alkalmazott modern technológia bizonyitéka a már 1897-ben felépitett hűtőház, melyben eleinte a Palicsi-tóból származó természetes jeget használták, majd 1903-tól műjeget, mely előállitási technológiáját Európában másodikként alkalmazták.

A Ruff József által alapitott gyár vezető helyet foglalt el a cukorka és csokoládégyártás területén, a Negró néven ismert cukorka pedig ma is megvásárolható

Gingold Salamon és fiai  halfeldolgozással és konzerválással foglalkoztak.

A bőriparban a Szabadkai bőripari Rt. tűnt ki, ahol  Kohn Sándor, Glied Adolf és a Hollander terstvérek voltak a főrészvényesek. Az egész ország szintjén legnagyobb vegyipari kolosszusban, a Clotild Rt.-ben, a részvények tulajdonosai  hazai és külföldi zsidók.

A három nagy keményítőgyár Kopp Sámuel, Lőwy Ferenc és Schlézinger Miksa tulajdonában volt.

A fafeldolgozóiparban a Lőwinger testvérek tűntek ki, de melettük Lénárd, a Spitzer Testvérek és a Ferrum csoportosulásnak Hrast Rt. része, mely a vasúti szerelvények farészeit gyártotta, is jelen voltak.

A nyomdaiparban a Friedmann (Fenyves) Ferenc kiemelkedő újságíró és irodalmár által alapított Minerva Rt.  nyomda és kiadóház foglalt el jelentős helyet.

Vajdaságban, de szélesebb területen is vetélytársak nélkül állt a Ferrum Rt., mely – ahogy ez elnevezéséből is kitűnik, fémfeldolgozással foglalkozott, pontosabban a vasúti közlekedési eszközök fémrészeinek javításával. A gyár alapítója és később többségi tulajdonosa Steiner Kálmán, de mellette a többi részvény is zsidók tulajdonában volt. A gyár több mint 1000 munkást foglalkoztatott, és elősegítette, hogy az az eddig lakatlan városnegyed, ahol üzemrészlegei felépültek, most benépesüljön, ipari célokat szolgáljon.

A csoportosulás által alapított leányvállalatban, az elektromotorokat gyártó  Szever Rt-ben, ugyancsak ilyen képet mutattak a tulajdonjogi viszonyok. A Szever volt a legbiztosabb láncszem a csoportosuláson belül, termékei igen keresettek voltak külföldön, még az Egyesült Államokban is.

A fémfeldolgozóiparban jelentősek voltak még a Zefir Rt., melyet a Rosenfeld testvérek alapítottak és vaskályhák előállitásával foglalkoztak, Rothmann Imre 1888-ban alapitott öntödéje, és a hűtőszekrények, fémbútorok gyártására specializálódott Goldner Testvérek gyára. A textiliparban a legjelentősebb helyen a kötélárut készítő Weitzenfeld, a kalapkészítéssel foglalkozó Roth Ármin, valamint a harisnyát és kötöttárut gyártó Fakó Rt. állt.

A gyárosodás és ezzel együtt a modernizáció eredményei a két világháború közötti Szabadkán nem elhanyagolhatók. Változott a gazdaság szerkezete, nőtt azoknak a lakosoknak a száma, melyek nem voltak a földművelésre hagyatkozva, a város egyre inkább terjeszkedett és az urbanizáció jegyeit hordozta magán. A lakosság életvitele és szokásai is egyre inkább megközelítették a középeurópai országok mércéit. A mindennapi élet területén is egyre több anyagi jelét lehetett látni a fejlődésnek: gépkocsik, rádió, tartósított ételek, készruhák és kötöttáru, mindezek egyre gyakrabban felbukkannak. Mindezekben a változásokban a szabadkai zsidó gyárosok szerepe rendkívül jelentős, mivel ők tették lehetővé, hogy az újítások betörjenek, a változások  létrejöjjenek, az ipar fellendüljön.

A háború befejeztével, az új társadalmi viszonyok kialakulásával, a vállalkozók és a gyártulajdonosok sorsa megpecsételődött. Helyükre az államaparátus lép, mely nemcsak az állam, hanem a gazdaság területén is átveszi az igazgatást. A háborúban elszenvedett veszteségek után, a kislétszámú megmaradt szabadkai zsidóságnak nem voltak semmilyen esélyei a szocialista Jugoszláviában. Ingatlanjaikat elkobozták tőlük, gyáraik állami tulajdonba kerültek. Kezdetét vette tömeges kitelepedésük Izraelbe. Az útlevélhez jutás érdekében le kellett mondaniuk itteni állampogárságukról, ezzel párhuzamosan pedig minden megmaradt vagyonukról is.

Megjelent – A modernizáció hordozóikénet fellépő zsidó gyáriparosok Szabadkán, az 1918-1945  közötti időszakban, Bácsország, 30.   szam, Subotica 2004, 69-71