A  SZABADKAI POLITIKAI ÉLET A XIX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN    


објављено http://suarhiv.co.rs/downloads/expannonia/Ex_pannonia_567.pdf

05-06-07

Vass Géza

A  SZABADKAI POLITIKAI ÉLET A XIX. SZÁZAD  MÁSODIK FELÉBEN      

    A dolgozatunk témája, bemutatni a város politikai életét a századfordulón. Nem törekszünk  a társadalami, gazdasági és kultúrális összefüggéseinek taglalására. A dolgozat főleg a politikai történelemet érinti. Időben a kiegyezéstől  az   1902-ig  terjedő időszakot öleli fel, egy bővebbre sikerült bevezetővel. Kiindulópontunk a kiegyezés, a politikai pluralizmus kezdetének dátuma, mig a zárópont az 1902-es év, Mamuzsits Lázár[1]  polgármester bukásának dátuma. A téma megfogalmazásában, számottevő irodalom hiányágban, főleg a szabadkai magyar sajtóban megjelent cikkekre támaszkodtunk. A szláv nyelvű újságok elemzését, majd csak a jövő évre tervezem. A munka, így csak a kutatási program első fázisának erdményeibe ad betekintést.

VASS Ex_pannonia_567-48

Az 1686-os évben, a teljesen lakatlan  városba bevándoroló bunyevácok és szerbek összlétszámát pontosan nem ismerjük, így ebben a kérdésben csak feltevésekbe bocsájtkozhatunk. Azt tudjuk azonban, hogy a hatátáőrségben a katolikusok két a görögkeleti vallásúak pedig egy századnyi katonát adtak Ebböl feltételezzük, hogy a két nép számaránya a településen is hasonló lehetett. A bunyevácok és szerbek a városban,  területileg egymástól elválasztva laktak. A katolikusok a várost kettéválasztó vizfolyástól nyugatra,  míg a görögkeletiek, ettől keletre építették fel lakhelyeiket. A tizennyolcadik század negyvenes éveiben a katonai közigazgatás megszüntetése után, a tömegesen érkező magyar lakosság, beékelődött a két entitás közé, a  Jaszi barának nevezett vizes terepre. Igy alakult ki, még a két világháború  után is emlegetett bunyevác-, magyar – és szerbvég.

A katonai közigazgatás felszámolása elkerülhetetlen folymat volt, de nem                     ment zökkenőmentesen. A bécsi udvar, hogy terveit könnyebben véghezvigye, először ügyesen szembeállította a szerb és bunyevác ,, granicsárokat ,, a jövendőbeli kamarai mezőváros vezetését a katolikusoknak igérve, majd a tiszteknek többszáz holdas birtokokat kiutalva, megteremtett egy  birtokos elitet, amely az elégedetlen közktonákat vissszatartotta a lázadástól. A város vezetéséből kiszorult szerbek egy része, elhagyta a  várost és a megmaradt határőrvidekre telepedett át. Igy a városban a politikai és gazdasági hatalom egyértelműen a birtokos bunyevác réteg kezébe került. Ez az állapot  nem változott meg, a szabad királyi városi rang elnyerése után sem.

II József uralkodása és az azt követő napóleoni háborúk alatt, a város önkormányzata gyakorlatilag nem működhetett A települést királyi biztosok irányították. A háború befejezése után, a tizenkilencedik század huszas éveiben, a reformkor beköszöntésével megpezsdül  a politikai élet. A város fokozatosan visszanyeri széles önkormányzatát. A házipénztárba befolyó jövedelmek elosztásáért, ádáz harcot folytattak a nagybirtokos bunyevác családok. Az érdekcsoportok nem  a politikai arcvonalak szerint, hanem a családi kapcsolatok alapján igazodtak. A Mukicsok igyekeztek megtörni a Rudicsok, Antunvicsok és Parcseticsek hatalmát. A küzdelem 1842-ben a Mukicsok teljes elszigetelődésével fejeződött be.

Iványi, aki egyetlen publikált forrásunk erre az időszakra, nem a haladó és konzervativ erők küzdelmeként mutatja be az eseményeket, hanem mint a városi tanács feletti uralomért folyó harcot. Igy nem tudjuk megállapítani, hogy az akkori politikai elitben, volt-e ebben a kérdésben megoszlás. Az egyetlen utalás, amellyel Iványi valamelyest iránytűt ad a kezünkbe, az a tény, hogy Mukics Simont, a reformpárt lelkes országgyűlési szónokának nevezi.,

A negyvenes évek elején, országos szinten kiéleződött a politikai harc, a reformpárt és a Bécsből támogatott kozervatívok között. A városban, az Antunovics József vezette városi tanács, kerülte a kockázatos politikai döntéseket.  Ezért a  kezdeményezést a  fiatal értelmiségiek ragadták magukhoz. Különböző egyletekbe: Polgári kaszinó, Nemzeti kaszinó, Nemzeti Nyelven Munkálkodó Társulat, Olvasó Kör…  csoportosultak és itt terjesztették a Pozsonyból és Pestről érkező forradalmi eszméket. A vezéregyéniségek az  egyetemi ifjűság soraiból kerültek ki, amely azonosult a magyar állameszmével és a forradalom céljaival. Közöttük ekkor még nincs nyoma, nemzetiségi alapon való megoszlásnak. Egy zászló alatt találjuk Zomborcsevics Ferencet, Czorda Bódogot, Karvázy Zsigmond, Spelletich Bódogot  és a többieket.

A forradalom első napjaiban,  Spelletich Bódog fiatal ügyvéd állt az események élére.  A bunyevácok és a magyarok egyként sorakoznak fel Kossuth mögé és közösen lépnek fel a szerb felkelők ellen. Magában a városban is kiéleződnek az ellentétek, a túlhevült nemzeti láznak, több szerb lakos is áldozatul esett.

A belső szakadás jelei, a szabadságharc második évében jelentkeztek, amikor Spelletichet kormánybiztosnak nevezték ki Szabadka élére. A Kuluncsich István főbíró vezette városi tanács, nyíltan szembeszállt a kormánybiztossal, úgy értékelve, hogy az túl nagy terheket ró a város lakosságára a forradalom érdekében. Ez a kérdés, ugyanúgy mint az egész 1848/49-es szabadságharc lefolyása.városunkban még nincs komolyan kimutatva, így nem tudni, hogy ez a határozott ellenállás mögött, a szabadkai gazdák érdekeit képviselő városi tanács, forradalom iránti lelkesedésének apadása áll-e, vagy csak az önös érdekek védelme.

A forradalom leverése után, a magyar alkotmányt felfüggesztették. A város önkormányzata megszűnt és területileg a Bécs alá rendelt Szerb vajdasághoz csatolták. A bunyevácok, a magyarokkal együtt a forradalom leverését és a szabad királyi városi rang elvesztését, megalázásként élték meg. Ezt bizonyítja az 1850-es összeírás is, amelyben az előzőkkkel és meg kell jegyezni a későbbi népszámlálásokkal szemben is, meglepően megnőtt a magyar lakosok aránya. Ezt csakis azzal lehet magyarázni, hogy a bunyevácok, a nyílt osztrák elnyomás éveiben, jobban magyarnak érezték magukat, mint azelőtt. Közben a tehetősebb családokból származó forradalmárok, jómódú szüleik pénzbeli áldozatainak  és a későbbi amnesztiának köszönve, visszaszálloingóznak városunkba és lépésről-lépésre bekapcsolódtak a politikai életbe. Egymás után vállaltak tisztségeket a hatalomban. Igy lett, Czorda Bódogból a volt honvédtisztből már 1854-ben főjegyző vagy Bíró Antalból, Kossuth egyik radikális  hívéből a hatvanas évek elejére főbíró.

A kiegyezés visszaállította az alkotmányos rendet Magyarországon és szabad utat nyitott a  parlamentáris demokráciának, vele együtt a tőkés fejlődésnek is. Ennek köszönve Szabadkán is megélénkült az élet.

Az 1867-es kiegyezéstől, a hetvenes évek második feléig, az újságok még igen rendszertelenül jelenek meg, ezért ennek az időszaknak a tárgyalásában, a sajtó mellett, még sokban Iványi városmonográfiájára is támaszkodunk.

Az osztrák elnyomás éveiben, közelebb kerültek egymáshoz a magyarok és az itt élő kisebbségek. Azonban, ahogy közeledett a kiegyezés, megindul a politikai polarizáció. Az 1865-ös országgyűlési választásokon még nincsenek elkülönült politikai irányvonalak. Ezzel szemben, az 1867. májusában megtartott városi tisztújításon, már két kibékíthetetlen pártot találunk. A jobboldali ú.n. Deák párt, amely megelégedett, a kiegyezésben foglaltakkal, és a baloldal, Tisza Kálmán hívei, akik Magyarország függetlenségét tűzték zászlajukra. A szabadkai jobboldal vezéregyéniségei: Lénárd Máté, Czorda Bódog, Hideg Árpád, Tarnai Károly és Váli Béla voltak, akiknél  sokat nyomott a latba, hogy őket támogatták a Vojnitsok, a város leggazdagabb és legbefolyásosabb családja. Az ellentábor élén a Mukits család állt: Aurél, Ernő és János. A párt vezéregyéniségei között voltak: Szkenderovits János, Varga Károly és Elek, ifj. Vojnits Lukács Antalfi és Vojnits Enok valamint Vermes Nándor, Trencsényi József, Csóvits Lőrinc és Vojnits Purcsár Gergely. Ebben a felosztásban nem nehéz felfedezni a szabadságharc előtti politikai arcvonalakat.

A Deák-pártot, Iványi szavai szerint  a városi értelmiség és a polgárság támogatta, míg a függetlenségieket, a kis számú városi tisztviselőkar és a nép alsó osztálya. A szavazati joggal rendelkezők között, többégben voltak a bunyevácok. Ennek ellenére nem léptek fel egységesen, megoszlottak országos politikai pártok között. Az elmagyarosodott  értelmiség nagyobb része és a nagybirtokosok, a jobboldalhoz csatlakoztak, míg a választási joggal rendelkező kis- és középbirtokosok, akik a többi alföldi mezőváros parasztságához hasonlóan, elégedetlenek voltak a közlegelők felosztásában és az önkormányzat rendezésének kérdésében, a baloldali függetlenségieket támogatták. Mivel ekkor még az értelmiségi réteg igen vékony volt, egyértelmű, hogy a bunyevácság többsége, ami pártvezetők neveiből is kitűnik,  a Mukits párt mellett állt ki. Ezt később megerősítést nyert az újságokban és magánál Iványinál is. Azonban ez nem volt elegendő a győzelemhez. A baloldal vereségének, a városban pontos okai még nincsenek feltárva, úgy tűnik, hogy a  Vojnitsok állásfoglalása volt az, ami végül is döntően befolyásolta a voksolást. Igy a választásokon a  Deák-párt győzött, többséget szerezve az országgyűlésben, és a városi törvényhatóságban egyaránt.

A szerbek és a zsidók a város lakosságának, mint egy 4-4%-át tették ki a századfordulón. Külön politikai pártjaik nem voltak. Megoszlottak a jobb-és a balpárt között. Míg a szerbek, összlétszámuk fölött voltak reprezentálva a városi tisztviselői struktúrákban, ez a jelenség egész Magyarország területén ebben az időszakban szembeötlő, addig zsidót alig találunk a városi hivatalokban és politikai elitben egyaránt.

A szerb és a zsidó közösség belső politikai harca, főleg a helyi egyházközösségben elfolalt poziciókért valamint a magasabb szintű vallási képviselőtestületekben elfoglalt helyekért folyt. .

A kiegyezést követő években, a jobboldali Andrássy-kormány, nem volt képes megküzdeni a felgyülemlett problémákkal és ez miatt népszerűsége országszerte és így Szabadkán is, fokozatosan csökkent. Mukitsék, ezt kitűnő érzékkel használták ki és a vereség utáni apátia helyett, ellentámadásba lendültek. Erőszakos fellépésüknek köszönve, az 1869-es országgyűlési képviselői választásokon, mind a két választókerületben győzelmet arattak. Majd három év múlva a városi parlamentet is elhódították a jobboldaltól. Ennek köszönve 1872 áprilisában, a polgármesteri széket Mukits János foglalhatta el.

A városok közigazgatásban, jelentős hatalom eltolódás történt, amikor 1871-től bevezették a főispáni állást. A király, gyakorlatilag a kormány által kinevezett főispánok,  ellenőrizték a törvényhatóság munkáját és egyben a legfontosabb testületi szervek, a törvényhatósági bizottság, közigazgatási bizottság, kijelölő választmány elnökei is voltak egyben. E bizottságok határozatai ellen, felterjesztési joggal rendelkeztek, ami azt jelenti hogy a törvényhatóság addig nem hajthatta végre határozatait amíg a megfelelő szakminiszter ezt jóvá nem hagyta. E mellett joguk volt, fegyelmi eljárást elrendelni, a városi tisztviselőkar bármely tagja ellen, beleértve a polgármestert is.

A hatalmon lévő Deák-párti kormány, Mukits János legnagyobb ellenségét Lénárd Mátét nevezte ki a város első főispánjának. Ez azonban nem volt kihatással a balpárt népszerűségére és a 1872-es és 75-ös országgyűlési választásokon is egyértrelmű győzelmet aratott.

A Deák-párt befolyása, az egész országban 1875-re a mélypontjára esett, ezért, hogy hatalmát mentse, egyesült a baloldali ellenzék, mérsékelt Tisza Kálmán vezette szárnyával. Az új pártalakulat,  Szabadelvű párt vagy idegen szóval Liberális párt néven működött tovább.

Szabadkán, az egyesülés a két párt között nem történt meg. Mukits, és szabadkai vezérkara elvetette a fővárosi pártközpont által szorgalmazott pártfúziót. Ellenzékben maradt, a frissen alkult Szabadelvű párttal szemben és nem csatlakozott egy országos ellenzéki párthoz sem. Városi szinten politizált tovább A szabadkai Deák-pártiak, ugyancsak nem egyeztek pártvezetőségük döntésével és Mukitshoz hasonlóan elutasították az egyesülést. Míg Mukits János a polgármesteri székben ülve, ügyesen össze tudta tartani pártját, addig a Deák-párt talajtvesztve felbomlott. A fúziónak köszönve a balpárt ellenzék nélkül maradt és biztosan nyerte meg, az 1878-as helyhatósági választásokat.

Az 1875-ös belpolitikai fordulat után, a magyar külpolitika a keleti kérdésre összpontosított. Magyarországnak az nem felelt meg, hogy az Oszmán birodalom feldarabolása után, területét a balkáni szláv népek között osszák fel., mind ezt az Orosz birodalom patronátusa alatt. Ebből kifolyólag az 1877-ben kezdődött orosz-török háborúban, határozottan kiállt a Porta mellett, a szláv népek érdekeivel szemben. Országszerte, így Szabadkán is, gyűjtéseket rendeztek a törökök megsegítésére.[2] Ez visszatetszésre adott okot a szláv lakosság köréban, amit tovább fokozott Bosznia 1878-as megszállása  az ott élő szláv népesség véleményének kikérése nélkül.

A Balkán – félszigeten való terjeszkedés, szószólója a baloldali Függetlemségi párt volt. Ez miatt országszerte a nemzetiségek eltávolodtak a baloldaltól, és a liberális elveket való Szabadelvű párthoz közeledtek.

A szűkös forrásokból arra lehet következtetni, hogy Szabadkán, a jobboldal felbomlása után, Mukitsék igyekeznek megnyerni a magyar értelmiséget, ezért háttérbe szorítják a bunyevác birtokos réteget, de valószínűnek látszik az is, hogy a jobboldal felbomlása után, az magától is átszállingózott volna hozzájuk. A magyar értelmiség térnyerése a pártban, kiszorította a baloldal szavazóbázisát adó bunyevác birtokos réteget, akik körében, az országos politika miatt, úgy is elvesztették népszerűségüket.

A bunyevácok nemzeti ébredése 1865-ben Antunovits János  kalocsai cimzetes püspök működésével kezdődött el. Antunovits a szabadkai bunyevácok között is igyekezett híveket toborozni, de az elmagyarosodott nemzettársai ellenállásába ütközött. A fiatalok közül, Sárcsevits Ambrus segitségélvel, sikerült is megnyernie néhányat az ügyének: Mamuzsit Ágostont, Mamuzsits Lázárt és Milodanovits Károlyt, de felvilágositó munkásságuk, ekkor még komoly szervezeti formárt nem nyert.[3]

Az ezernyolcszázhetvenes évek második felében, teremtődnek meg a feltételek a továbblépéshez. Mamuzsits Ágoston és Lázár, Sárcsevits Ambrus ihletésére megszervezik a  Bunyevác Kaszinót. Gromon Dezső, Szabadka szabadelvű főispánja, mindent megtett a bunyevácok kezdeményezésének megakadályozására. Válaszul Mamuzsits Ágoston, magához a miniszterelnökhöz fordult segítségért és személyes meghallgatáson, meggyőzte Tisza Kálmánt a bunyevácok lojalitásában a magyar állameszme iránt. A függetlenségpárti városi kormány ellen szervezkedő bunyevác mozgalomban, Tisza meglátta a potenciális politikai szövetségest és együttes fellépésre szólította fel Mamuzsits Ágostont, a Szabadelvű párt zászlaja alatt. Mamuzsits elfogadta  az ajánlatot, és ezzel a bunyevác mozgalom szekerét a jobboldalhoz kötötte. Ellenszolgáltatásként a kormány megengedte a Bunyevác Kaszinó mőködését, igaz csak Pučka Kaszinó néven

A fővárosból támogatva, az új városi ellenzék, 1879 szeptemberében átvette a Szabadkai Ellenőrt[4] és pártlapot faragott belőle. A lap, nyílt, kíméletlen támadást idított a városi hatóság ellen, e mellett toleránsan lépett fel a nemzetiségi kérdésben, és ez, az  1879. decemberében és a következő év januárjában megtartott közgyűlési bizottsági tagok választásán meghozta az első kézzelfogható gyümölcseit.  A ,, Szabadkai Ellenőr ,,  következőképpen számol be erről: ,, … csaknem örökös tagok a bizottságokból kiestek és pedig törvényes úton. A bunyevácság váltott pártot. Most ezért az ő hazaszeretetét teszik kétségessé… évekkel ezelőtt-amikor az érintettek politikailag nagyban győztek párttáboruk többségét ép a bunyevácok képezték,… a gyanúsítás nem igazságos és nem kell ebből nemzetiségi kérdést csinálni ,,.[5]

Gromon főispánnál, a nemzetiségek iránti kizárólagosság, a pártérdek fölé kerekedett, nem tudta elfogadni a Tisza Kálmán diktálta új politikai irányvonalat. Ezt újságjában, a városi ellenzék a következőképpen pellengérezi ki: ,,Gromon Dezső főispán a múlt Közgyűlésen, úgy a kijelölő, mint a szavazatszedő bizottságba szélső balpárti egyéneket és egytől-egyik vérrokonokat nevezett ki. Szabadkán az  (országos) ellenzéki, Budapesten pedig a kormánypártit játsza. Hol a morál ?,, [6]

Tisza, pártján belül, nem türte a fegyelmezetlenséget, 1880. Október 15-én leváltotta Gromont és helyébe a volt zentai polgármestert, Jankovits Aurélt ültette. Az új főispán mindent megtett a Szabadelvű párt győzelméért.

Az első komoly megméretettésre  a két párt között az 1881. június 28-i parlamenti választásokon került sor. A Szabadelvű párt, hogy tömeges támogatottságát bizonyítsa, népgyűlést tartott. A  Teleki téren ( a ferencesek előtti tér), ez alkalommal, több mint

10 000 embert jelent meg. A gyűlés elnökének Antunovits Mátét választották meg. A szónokok a párt vezető emberei: Mamuzsits Ágoston, Horváth Mór és Mamuzsits Lázár voltak. A két Mamuzsits magyarul és bunyevácul is szólt az összegyültekhez. Kihangsúlyozták, hogy elfogadják a Szabadelvű párt proramját, mivel Tisza Kálmán nem áll tőlük távol, és amikor még ellenzékben volt, mind ketten pártjában kezdték politikai pályafutásukat és csak akkor távolodtak el tőle, amikor  hatalomra jutott. Mamuzsits Lázár, mivel őt jelölték a országgyűlési képviselői állásra, külön kitért a bunyevácokat ért sérelmekre.Elvetette azokat a vádakat, amelyek szerint, a bunyevácok pánszlávok és muszkák lennének és ezzel egyben a haza árulói. Ezt bizonyítja, Mamuzsits szerint, az 1848-as forradalom is, amikor a magyarokkal együtt küzdöttek és ő ezeknek a bunyevácoknak a leszármazottjának tartaja magát.

-Amig a lábam a földet éri magyar leszek – felkiáltással fejezte be beszédét.[7]

A választásokon, Mamuzsits Lázár, Varga Károly, Mukits Ernõ pedig Horváth Mór felett gyõzedelmeskedett. Igy a megmérttetés, mindkét pártnak felemásra sikeredett.

Az 1883. december 20-i helyhatósági választásokon, a jobbodal 48 képviselõjével szemben a baloldal 12 jelöltje került a városi parlamentbe[8]. Ezzel a Szabadelvű párt a törvényhatósági bizottságban fölénybe került. A választási vereség után, Mukits János kénytelen volt lemondani a polgármesteri székrõl, és helyére Mamuzsits Lázár került. A Függetlenségi párt ezek után, ,,omlott kéveként esett szét,,.

A következõ év májusában megtartott parlamenti választásokon, a Mukits párt már nem is tud jelöltet állítani. A jobboldal Iváka Imrét és Horváth Mórt indította, Vojnits Géza pártonkívüli és Farkas Zsigmond mérsékelt ellenzéki jelölttel szemben és mindkét mandátumot megszerezte.[9] Ezek után a  város politikai szinterén egyetlen szervezett politikai erő maradt, a Szabadelvű párt.

Az 1885-ős országgyűlési választások után azonban, felszínre kerültek az ellentétek a győztes párton belül is. A párt magyar tagjaink nagyobb részét, a bunyevác többségű jobboldalhoz, csak a Mukitsok megbuktatása kötötte. Miután ez megtörtént, a politikai szövetség célját vesztette. A párton belül kisebbségben maradt, a Gálfy György,  Sztoczek Károly és Jandek Mátyás nevével fémjelzett csoport,  a Gálfy-párt, ahogy az újságok nevezték, szövetséget kínál Jankovits Aurél föispánnak, aki nem tudott közös nevezőre jutni a polgármesterrel és bunyevác környezetével. Az elleségeskedések a tisztviselői állások betöltése körül folytak. Mind ketten, saját rokonaikat részesítették volna előnyben.

A Szabadelvű párton belüli ellentétek, 1885.őszén tárultak a széles nyilvánosság elé, amikor a párt lapjában egy  éles hangú figyelmeztetés jelent meg, a Szabadelvű párt homogén tagsága aláírással, amelyben figyelmeztetik azokat a szakadárokat ,,akik a pártban vannak de a rendet és jellemet nem becsülik… az ellentáborba keresik szövetségest…,, A közgyülésben is láthatóvá váltak az ellentétek, amikor Jandek Mátyás, a főispán által kinevezett új levéltárnok, rámutatott a fogyasztási adó kezelésénél történő visszaélésekre. Mamuzsits Lázár a vádakat határozottan elvetette és nyiltan felróta a főispánnak, hogy saját pártjától elvált és besúgás alapján cselekszik, ebből aztán válság lesz és ,,ez miatt, majd valakinek távoznia kell,,.[10]

Ezek után a Gálfy-párt, a városi parlamentben átveszi az ellenzék szerepét és minden alkalmat kihasznál, hogy támadja Mamuzsitsokat.A Sztoczek Károly szerkesztette Bácskai Ellenőr sorozatban hozza a cikkeket, melyekben magukat mint a szabadkai magyarság megmentőit tünteti fel, akik a minden megtesznek, a város elbunyevácosítása ellen. Mamuzsits Lázárt pánszlávnak, Starčević kebelbarátjának titulálja.[11]A sajtótámadások másik része, a hivatali visszaélésekkel és korupcióval vádolja a polgármestert és így akarja megingatni a beléje vetett bizalmat.

Az 1886 december 9-i helyhatósági választásokon a Gálfy – párt meghasonlik önmagával és szövetségre lép a balodallal, amelyet a Mukits János visszavonulása után Varga Károly, a párt volt országgyűlési képvielője, igyekszik összefogni. Varga

pártalakulatával, elődjéhez hasonlóan, egyetlen országos párthoz sem csatlakozik, egyszerűen Törvényhatósági ellenzéknek nevezi magát. Polgárok Magyarok! Le a Mamuzsits –Antunovits szövetkezettel![12] A magyar érzelmű polgárság  jelöltjeit jutassák győzelemre [13] Zsidók szavazzatok a magyarok mellett![14] jelszavakkal lép fel a  választásokon.

A magyarság hátrányos helyzetére és a Mamuzsitsok korumpáltságára épített választási hadjárat, nem érte el célját. A december 9-i megméretettésen ismét a Mamuzsits- párt győzött. A Gálfy –Varga szövetség  a nyolc választási kerületből csak I. és VIII. körben kapott többséget. Meglepő az ellenzék veresége a VI. körben az ú. n. magyarvégen, amely addig a baloldali ellenzék fészkének számított.[15]

A vereség után az ellenzék a még ingadozó Jankovits föispánra támadt, mert szerintük nem akadályozta meg az ú. n. Mamuzsits-Antunovits szövetkezet térnyerését.. A ,,Szabadság,, a baloldal lapja, a szemére veti, hogy támogatja a nyílt pánszláv eszméket valló polgármestert, ,,söt a pánszláv érzelmeket tápláló Pučka kaszinóban bunyevác beszédet tartott és öket ilyen nyelven dicsőitette,,.[16]

Jankovits nem áll jobban a másik oldallal sem. Nyílt össztűzésbe kerül a polgármesterrel amikor rokonát Jankovits Kázmért, megtette városi főügyésznek, ifj. bajsai Vojnit Mátéval szemben, akit a Mamuzsits szemelt ki erre a posztra, hogy ezzel megnyerje pártjának a város legbefolyásosabb családját. Mamuzsits tiltakozásul  híveivel kivonult a közgyűlésből, és ezzel teljesé tette a szakítást a főispánnal. [17]

Jankovits miután szakított a Mamuzsitsokkal, békejobbot kínált a Varga vezette,  ú.n. törvényhatósági ellenzéknek, amely a csúfos választási vereség után,  két kézzel kapott lehetőség után.[18] A kormánypárti főispán, most a Szabadelvű párt zászlaja alatt újjászervezte a törvényhatósági  ellenzéket, amely belement ebbe a politikai salto mortaléba csak, hogy a Mamuzsitsokat eltávoljsa a városházáról. Igy két Szabadelvű párt lett a városban. Az egyiket  Jankovits, a másikat a Mamuzsitsok vezettek. A főispán és az ellenzék is, ezzel mindent egy lapra tett fel.[19] Az ingadozó baloldaliak megnyerésére az országgyűlési képviselői székbe  Mukits Károlyt, a volt polgármester huszonéves fiát jelölték. [20]

Jankovits, nem kapott támogatást a fõvárosi pártköpontból,  és ez  miatt március 15-én kénytelen volt lemondani a főispánságról.

Jankovits utódjául, Kállay Abert volt szegedi fõispánt nevezte ki a kormány[21] Az új fõispán beiktató beszédjének fõ gondolata a hazafiasság és a magyar állameszme tisztelete volt. Ezt a magyar többségű ellenzék sajtója, a nemzetiségeknek szánt figyelmeztetésként fogta fel és nagy reményeket kezd fűzni az új főispánhoz.. Követeli tőle, hogy  akadályozza meg,  ahogy a lap fogalmaz a ,, a röpiratokban és titkos társadalmi úton folyó izgatást a magyarság ellen,,. Majd tovább elemez: a magyarok műveltségben dominálnak és az értelmiség is kevés kivételével magyar. Az ipar és  a kereskedelem is az õ kezükben van ugyan úgy, mint a közügyek vezetése.A bunyevácok vagyonilag dominálnak és csak a nemzetiségi kérdés teregetésével, nyerték meg a tömegeket és lettek uralkodó elem. Szabadka szívében bunyevác város, csak magyar a mázza – folytatja a lap- praktikus takaró ez, az ellenkezõ törekvésekre. Azonban mihelyt a bunyevácoknak nem, lesz fejük szét fognak széledni, -fejezi be gondolatmenetét.[22]

Az nemzetiségi  kérdést a Mamuzsitsok a Monarchián belül gondolták megoldani az 1868-as Nemzetiségi törvény keretein belül. Rajtuk kívül  voltak eltökéltebb harcosok is, akik ezt a birodalmon kívül, orosz segítséggel láták megoldani. A ú.n. ruszofil vonal vezéregyénisége Vujits Tivadar volt, akit  hírhedt délszláv érzelmű Starčević-nek titulál a magyar nyelvű sajtó.[23] A szerb és bunyevác együttműködést a nemzetiségi vonalon többször is megkisérelték a városban, ez azonban 1918  nyaráig nem hozott jelentősebb eredményeket.

A parlamenti választásokat 1887. június 22-re írták ki. A jobb- és a baloldal is tisztában volt vele, a hogy gyõzelem kulcsa a bunjevácok kezében van, ezért Mamuzsits Lázár kocsin  bejárta a tanyákat és házról házra buzdította a bunyevácokat, hogy ne lankadjanak, mert ,,kezünkben a gyeplõ és az ostor is, most van a pillanat amikor nem szabad széthúzni,,.[24] Agó röpiratot szerkeszt bunyevác nyelven, amelyben Mukits Károlyt igyekszik lejáratni a nemzettársai között : ,,Mukits bunyevác származású, de tiszta magyar aki eldobta nagyapja nyelvét. Pár napja még díszmagyarban vezette a választókat és most  Mamuzsits Lázárt akarja megbuktatni, azt akit a bunyevácok választottak meg és együtt fõispánokat kergettek el városból,,.[25]

A Szabadelvűpárt ismét Horváth Mórt és Ivánka Imrét jelölte. Az ellenjelöltek Mukits Károly, aki az ú.n. Mamuzsits-Antunovits ellenes párt  és Törley Antal, aki a Mérsékelt ellenzék nevében lépett fel.[26]

Mamuzsitsék két magyar nevű jelöltet indítottak, akik közül az egyik még  fõvárosi is volt, Ivánka Imre, Tisza Kálmán egyik legközelebbi barátja. Emellett megszerezték, a magyar érzelméről híres Kállay Albert fõispán támogatását is. Ez  meggyõzte a budapesti pártközpontot, amely a továbbiakban nem kérdõjelezte meg lojalitásukat. Lázó és Ágó azonban tudták, hogy ez  csak addig tud tartani, amig mind a két jelöltjüket célba tudják jutattni. Ezért nem válogattak a módszerekben.

Ivánka, 996:958 arányban jobbnak bizonyult Törleynél. Horváth Mór azomban csak Mamuzsits Ágoston választási elnök ,,hathatós segitségével,, gyõzõtt Mukits Károllyal szemben.[27]

A választási csalás miatt felforrósodott a hangulat a városban. Az ellenzéki ,,Szabadság,, él a lehetõséggel és  mindent megtesz, hogy tovább növelje a feszültséget. Sorra jelennek meg a cikkei, amelyek bunyevácok térnyerésére figyelmeztetnek: ,,a városháza bunyevác fészek lett, a rendõrlegénység magyarul nem tud és most a börtönbe is ilyenek kerülnek,, [28] ,,Az iskolaszékben 30 tagja közül csak négy magyarajkú, három zsidó és két szerb mellett a többi bunjevác,,[29] Igaz több helyen is verekedések voltak a két párt hívei között,[30] de az összetűzések nem vettek nemzetiségi jelleget.

Kállay fõispán, ügyesen igyekszik csillapítani a kedélyeket, fokozatosan kifogja a szelet az ellenzék vitorlájából és ügyesen a városfejlesztére tereli a figyelmet. A lendületet vesztett ellenzéki koalíció, lassan felbomlik, valamikor a Szabadelvû pártból kivált Gálfy- pártra, Mérsékelt ellenzékre és a Szalay László vezette Függetlenségi pártra.

Az ellenzékre döntõ csapással volt, Mukits Károly 1888. eleji váratlan öngyilkossága. A fiatal ügyvéd  haláláért a közvélemény a hataloméhes ellenzéki vezetõket okolta, akik  eszközként használták fel a fiatalembert. A tragikus öngyilkosság, nagy hatással volt az egész városra, egy csapásra  lecsillapította még a legcsökönyösebb bajkeverõket is

Az ellenzéki sikereként értelmezhető, Horváth Mór megválasztását megsemmisítõ- és Mamuzsit Ágostont elmarasztaló bírósági ítélet, sem tudta már felrázni az ellenzéket. A pótválasztásokon, amelyek meglepõ csendben folytatak le, az ellenzék nem tudott ismét egységesen fellépni. Újdonsült jelöltjük, Törley József, a szabadkai születésű,  budapesti pezsgõgyáros, alul maradt a Horváth Mór helyett fellépõ, dr Antunovits József orvossal (Antunovits Máté a Szabadelvűpárt  elnökének fia)  szemben. [31]

A Szabadelvű párt hatalma, országos szinten elõször 1889 elején ingott meg, amikor a parlament elé terjesztette az új  véderõtörvényjavaslat 25. paragrafusát, amely szerint azok az egy éves önkéntesek, akik a német nyelvet nem bírják, a tartalékos tiszti vizsgát letenni a tanulmányaikat megszakítva, még egy évet tartoznak szolgálni. Az ellenzék ezt a magyar nemzetérdek megtagadásának nyilvánította és tüntetésekre szólították fel az egész országot.

A szabadkai ellenzéki pártok is csatlakoztak a mozgalomhoz.  Mamuzsitsék tartották magukat a pártfegyelemhez és közgyűlési határozatban támogatták a véderőjavaslatot[32]. Az ellenzék a bunyevácokat, ismét a magyar nemzeti  érdekek elárulásával vádolta. Az országgyûlés ugyan megszavazta a véderõtövény javaslatot, de a benyújtójának, Tisza Kálmán miniszterelnöknek távozni kellett, a kedélyek lecsillapítása végett. Ezzek után bizonyossá vált, hogy a Mamuzsitsok,  bármit meg tudnak szavaztatni a szabadkai közgyülésben.

Az ellenzék ettől teljesen elbátortalanodott és a következõ helyhatósági- és országgyûlési választásokat, a jobboldal, csendben, nagyobb ellenállás nélkül, nyerte meg.

Kállay fõispán és a polgármester együttmûködése zökkenõmentes volt, ennek  köszönve a város fejlõdése felgyorsult. Az együttmûködés feltétele, azonban a bunyevác kérdés háttérbeszorítása volt. A nemzetiségi kérdés elhanyagolását,  Mamuzsits Ágoston erélyesen ellenezte. Ágó, mint ügyvéd működött, hivatalos funkciója nem volt, de köztudott tény volt, hogy õ a párt valódi vezére. A polgármester és a fõispán szövetsége azonban veszélybe sodorta vezető pozicióját.

A nyílt kenyértörésre Ago és Lázó között 1892. nyarán került sor az ú.n. Himnusz- ügy kapcsán. Mamuzsits Mátyás, a Szt. Teréz templom plébanosa, megtiltotta Kölcsey Himnuszának éneklését a templomban, mert állítólag protestáns dogmákat tartalmaz. A plébános lépése, nagy vihart kavart városszerte. A kérdésben, a városi tanácsnak is kénytelen volt állást foglalni. A tanács határozati javaslatot nyújtott be a közgyûlésnek, amelyben az eset  miatt sajnálatát fejezi ki, és a felsõbb egyházi szerveket kéri meg döntő bírának e kérdésben. A bunyevác törvényhatósági bizottsági tagok, egyként sorakoztak fel a Mamuzsits Mátyás mögött. A polgármester a Pučka Kaszinóban megigérte, hogy megakadályozza a világi hatóságok beavatkozását az Egyház ügyeibe. Ennek   ellenére, a határozati javaslatot a közgyûlés elé engedte, ahol a városi tanács javaslata, nagy többséggel gyõzött. A bunyevác vonal veresége, felháborította Ágót, mert  legközelebbi szövetségesének árulását látta benne. Ágó a nyilvánosság elõtt támadt rá a polgármesterre és magyarázatot követelve tõle. Szó, szót követett és a heves vita végül majdnem tetlegességbe fajult.[33]

Az eset szakadást okozott a Szabadelvű pártban, Mamuzsits Ágostonhoz csatlakoztak Antunovits Máté, Kuluncsits Pál és Macskovits Titusz építész is. [34] Az ,,új párt,,  kíméletlen támadások sorozatát indította el a közgyűlésben a polgármester ellen.[35] A ,,régi ellenzékből,, Miloszavljevits Milan és a ,,Szabadság ,, szerkesztője Szalay László támogatta ebben őket.

1892. december végére, városi képviselõi választásokat írtak ki. Mamuzsits Ágoston kiválásához nagy reményeket fűző balloldali ellenzék, amelyet Mukits Simon, Varga Károly, Németh Mátyás és egy új név Csillag Károly kisérelték meg  erre az alkalomra. összefogni, csúfos vereséget szenvedett. Mind a nyolc körben a Szabadelvű párt listája győzött.[36]

A következő évben az állam és az egyház szétválasztásának kérdése az ú.n. egyházpolitikai törvény, korbácsolta fel a kedélyeket. A szabadelvű kormány javaslata, országszerte két táborra osztotta a társadalmat. Városunkban, néhány baloldali értelmiségit kivéve, a városi képviselõk zöme, az Egyház és az állam szétválasztása ellen állt ki. A polgármester, hogy a kényszerű állásfoglalást elkerülje, több hónapra nyaralni utazott.

A katolikus egyház, hogy érdekeit hathatósaban védhesse, a liberális és mind erõsebb szocialista törekvésekkel  szemben, Néppárt cégere alatt, politikai pártot alapított. Az új pártalakulat élére Szabadkán, Mamuzsits Mátyás a Szt. Teréz templom plébánosa került  A Katolikus Néppárt nyitott volt a nemzetiségi kérdés iránt, ezért a plébános támogtásra talált a Mamuzsits Ágoston vezette frakciónál, de a liberalizmustól félõ baloldali konzervatívok vallásos részétõl is. Ezzel  megkezdődik az ellenzék Néppárt köré való szervezkedése.

Elejében a polgármester, nem mert nyiltan fellépni a Néppárt ellen, de mellette sem.  Azonban a járdaügyben ellene foganatosított fegyelmi eljárás és a szegedi bíróságon folyamatba lévő sajtóperek, amelyek  kimenetele,  sokban függött a kormány kegyeiben lévő főispántól,   mérlegelésre kényszerítették, amely eredményeként. és a kormánypárti politika mellett döntött.

A bunyevácok identitásának megtartása számára, legfontosabb az iskolakérdés volt. Szerették volna nyelvüket elfogadtatni az iskolákban  Az iskolaszék azonban ennek szilárdan ellen állt. Az iskolaszék elnökének helyét a Szabadelvűpárt hatalomra jutása óta Antunovits Máté töltötte be, addig a Szabadelvű párt szemszögéből nem is volt baj. Azonban lemondása után, 1894 elején, Mamuzsits Ágoston pályázta meg a megüresedett helyet. A polgármester nem engedhette át, ezt a  kulcs pozíciót, legnagyobb ellenfelének. Ágóval szembe, saját emberét ifj. Vojnits Mátét jelöltette. Az iskolaszéki szavazáson 35: 7 arányban Vojnits győzött. Ágót, még az iskolaszék bunyevác tagjai sem támogatták.

Az iskolaszéki tagok állásfoglalása elővetítte Kuluncsits Pál beadványának sorsát, amelyben az 1868-as nemzetiségi törvényre támaszkodva, kérte a bunyevác nyelv bevezetését az népiskolákban. A javaslat 1896. elejei gyűlésen 19 : 8 arányban bukott meg.

Az erőviszonyok a hatalom és az ellenzék között, nem változott az év végi közigazgatási bizottsági választásokon sem. Itt is a polgármester maradt felül, a nyolc helyből, ötöt híveivel tudott betölteni.

A Kállayt követő Vojnits István, 1895. nyarán távozotta  főispáni székből, utódja Schmausz Endre lett, aki továbbra is határozottan kiállt Mamuzsits Lázár mellett.

A Néppárt nem tudott komolyabb tömegbázisra szert tenni, az ellenzék többsége nem támogatta, ezt bizonyították az 1895. őszén megtartott helyhatósági választások, amelyeken a  Néppárt csak a harmadik körben  nyert, majd a kövezkező évi parlamenti megméretetésen is, egyértelmű vereséget szenvedett.

A következő években közöny uralkodik a szabadkai politikai életben. A közgyűlésben az ellenzék teljesen háttérbe szorul, elmaradnak a parázs viták. Az újságoknak nincs miről írniuk.

A század uolsó évéig kellett várni, hogy  a sajtó közölje az olyan régen várt hírt: ismét megalakult az ellenzék. A polgármester elleni szövetség vezéregyéniségei voltak: Mukits Simon, Kossuth Ferenc híve, a 48-as Függetleségpárt tagjai , Bíró Károly, a Nemzeti párt szabadkai vezére és egyben a Gazdakör elnöke is és Mamuzsits Ágoston a volt liberális pártvezér, aki több év kihagyás után tért vissza a politikai porondra. Ide csatlakoztak a kisebb politikai pártok és csoportok is, mint a  Kolo Mladeži, Néppárt, Gálfy –féle párt. Az egyetlen közös nevező, amely összetartotta őket : Mamuzsits Lázár megbuktatása volt.

Az ellenzéki tömörülés nem válogatott az eszközökben, hogy célját elérje. A kíméletlen politikai hadjárat az 1901-es októberi választásokon meghozta első gyümölcseit: sikerült elragadni az egyik parlamenti mandátumot. Igaz ifjabb Vojnits Sándor diadalmaskodott Bíró Károly felett, de a második kerületben Mukits Simon jobbnak bizonyult Vermes Bélánál, a szabadelvű párt jelöltjétől. Mukits győzelmét a Néppárt szavazatainak köszönhette, amely Vermes ellen fordult, mert az az Országgyűlésben az egyházpolitika törvények mellett szavazott. Ezzel megtört a jég. A feles győzelem is, szárnyakat adott az újdonsült ellenzéknek.

Az év végi helyhatósági választásokon, Bíróék tovább erősödtek a közgyűlésben. Képviselőik a fegyelmi eljárások sorozatát zúdjtották a  polgármestere Azonban a siker elmaradt, mert a képviselők zöme, egynlőre még kitartott Mamuzsis Lázár mellett, aki továbbbra is, Schmausz főispán korlátlan bizalmát élvezte. Szabadkán a polgármester és a főispán szövetsége egyenlőre kikezdhetetlennek tünt.

A századelőn jelentkező gazdasági válság, megrendítette az ipart előnyben részesítő Szabadelvű párt, több évtizedes egyeduralmát. A liberálisok hatalmuk megtartása érdekében, kénytelenek voltak koalícióra lépni a nagybirtokosok érdekeit képviselő ellenzéki Nemzeti párttal. Az új koalíciós partner nem elégedett meg a névleges szövetséggel, hanem támogatása fejében, több nagyobb magyarországi város polgármesteri székét is magának követelte, többek között Szabadkáét is. Ez a megállapodás pecsételte meg Mamuzsits Lázár sorsát is. Gullner Gyula  Nemzeti párti politikus, aki még mint ellenzéki, összetűzésbe került Mamuzsitscsal, most belügyminiszteri államtitkár lett, fegyelmit indított a szabadkai polgámester ellen, majd hivatali visszaélések miatt fölfüggesztette állásából.   Ezzel szabad utat nyitott Bírónak a polgármesteri szék felé. A  váltás csak a pogármesteri állásra vonatkozott, a városi vezetőség  többi tagja, Tilinger Zoltán és Vojnits Gyula kivételével, a helyén maradt. Ezzel a bunyevác  birtokosok nagyobb részének érdekei nem csorbultak. Az ellenzéki  Nemzeti párt és a liberálisok fővárosi szövetsége, nem bontotta meg a polgármester megbukktatására alakított Bíró-Mukits  koalíciót.

A megüresedett polgármesteri székre ketten pályáztak, Pertits Mihály, akit Mamuzsits Lázár hívei támogattak és Bíró Károly, aki most  ugyancsak a Szabadelvű párt szineiben indult, csak azon belül az agráriánus konzervativ vonal képviselőjeként. Bíró első számú  szövetségese, a volt ellenzéki harcostársa  Mukits Simon volt, aki biztosította számára az ellenzéki függetlenségiek szavazatait. Ennek fejében, Bíró támogatást igért Mukitsak, az országgyűlési képviselői jelöltségéhez..

Mamuzsits Mátyás plébános, két évvel korábbi, és Mamuzsits Ágoston év eleji halálával a szabadkai bunyevácság  a visszavonult Mamuzsits Lázár mellett egyszerre a három legbefolyásosabb egyénisége nélkül maradt. A karierje végét járó Pertits Mihály és a fiatal, még a politikai pályán  tapasztalatlan értelmiséget tömörítő Kolo Mladeži szövetsége, nem tudta maga egyértelműen maga mellé állítani a bunyevác gazdákból álló  szavazó gépezetet. Igy az 1902-es  év végén lefolyt polgármesteri választások Bíró Károly biztos győzelmét hozták, 178:127 arányban.

 

ÖSSZEFOGLALÓ:

 

A határörvidék megszünése után, egésszen a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz való csatolásig  Szabadkán a politikai és gazdasági hatalom a nagybirtokos bunyevác családok kezében volt, amit elejében Bécs biztosított a szerbekkel majd később a mind jobban szaporodó magyarsággal  szemben is. Az 48/49-es forradalomban A magyarok és a bunyevácok együttesen léptek fel, az osztrák elnyomás ellen.  A politikai és nemzetri polarizáció majd csak az 1867-es kiegyezés után idul meg. A város két pártra szakadt, már a múltban kialakult családi erővonalak mentén. A harc kimenetele a bunyevác többségű szavazóbázis pártfoglalásától függött. A XIX század hetvenes éveinek végén,  Sárcsevits Ambrus, a két Mamuzsits Ágó és Lázó valamint Antrunovits Máté, kovácsoltak politikai erőt ebből. Az új pártalakulat Tisza Kálmánban  lelt szövetségesre, aki a két biztos parlamenti mandátum fejében hatalomra segítette őket a városban a 48-asokkal szemben, amelyben a magyarság többsége tömörült.

A Bánffy-kormány alatt állandóan növekszik a nyomás nemzetiségekre. Mamuzsits Lázó a simulékony, Ágó a radikálisabb nemzetiségi politika mellett  tört lándzsát. Ágó azonban nem tud maga mellett jelentősebb politikai erőket felsorakoztatni, rokona iránti személyes gyűlölete még arra is ráveszi, hogy a 48-asokkal választási szövetséget kössön. Politikai csapodársága miatt, elveszti hitelét a választók előtt és ennek köszönve vetélytársa, sikeresen  a politikai  porondon marad. Mamuzsits Lázárt végül is feláldozzták  egy fővárosi politikai sakkjátszmában, de ezt már Ágó nem élte meg.

Bíróban, Szabadka a Nemzeti párt óhaja szerint, magyar polgármestert kap, de annak ellenére, hogy szövetséget köt a 48-as Mukits Simonnal, ő sem  tudja magát függetleníteni a bunyevác nagygazdák szavazógépezetétől.

A tizes években a közvetlen háborús veszély, megjelenésével a nemzeti kérdés is kiéleződik, de majd csak a központi hatalmak világháborús vereségének elkerülhetetklensége, győzi meg a az itt élő bunyevácokat és szerbeket, hogy szakítsanak a magyar állammal.

Szabadka, 2002. 11. 26.                                              Vass Géza

 

[1] A nevek írásánál a korabeli levéltári iratokat, illetve a sajtót vettük alapul,  ezért azokat nem írtuk át a mai helyesírás szerint.

[2] Szabadka és Vidéke ( továbbiakban: Sz.V.), 1878. jan. 17.  3.l

[3] Petar Pekić, Povijest Hrvata u Vojvodini, Zagreb 1930, 156-160.

[4]  Kolozsi Tibor: Szabadkai sajtó (1848 – 1919), Szabadka  1973. 73.

[5] Szabadkai Ellenőr (továbbiakban: Sz.E. ), 1880. febr. 22.  4.l.

[6] Sz.E., 1880.máj. 2. 4. l

[7] Bácskai Ellenőr ( továbbiakban: B.E.), 1881. jún.. 6. I. 21. 1.

[8] B.E., 1883. dec. 30.  3.l.

[9]  Sz.E., 1884. máj. 18.  3.l.

[10]  B.E., 1885. nov.15. 3.l.

[11] B.E. 1886. jún. 13. 1.l.

[12] B.E. 1886. nov. 7.  1.l.

[13] B.E. 1886. dec. 5. 1.l.

[14] B.E. 1886. dec. 8. 1.l.

[15] B.E. 1886. dec. 12.  1.l.

[16] Szabadság ( továbbiakban: Szab.), 1887. jan. 9. 1.l.

[17] Szabadkai Hírlap (továbbiakban: Sz.H.), 1887.jan. 30. 2.l.

[18] Sz.H., 1887. febr. 6.  1.l.

[19] Szab., 1887. febr. 27. 1.l.

[20] Sz.H. 1887. febr. 27. 2.l.

[21] B.E., 1887. márc. 20.  1.l.

[22] Sz.H., 1887. apr. 24. 1.l.

[23] B.E., 1887. máj. 5. 4. l.

[24] B.E., 1887. máj. 29. 2.l.

[25] Szab., 1887. jún. 5. 2.l.

[26] Szab., 1887. jún. 12. 1.l.

[27]  B.E., 1887. jún. 26. 1.l.

[28] Szab., 1887. aug. 28. 3.l.

[29] Szab., 1887. szept. 4.  3.l.

[30] Sz.H., 1887. jún. 26. 3.l.

[31] Szab., 1888. márc. 1.l.

[32] B. E., 1889. márc. 3.1.l.

[33] B.E. 1892. jún. 23.  3.l.

[34] B.E. 1892.okt. 2.  1.l.

[35] Sz. K. 1892. nov. 13. 1.l.

[36] Szab., 1892. dec. 25. 1.l.